A sikeres előadás 90%-ban a felkészülés alaposságán múlik. Az alapos felkészülés érződik, magával ragadja a közönségét, nyitottá teszi őket. Emellett pedig magabiztosabbá tesz, így bátrabban tudsz kiállni a közönség elé.
Ahhoz viszont, hogy a felkészülés teljeskörű legyen, nem elég minél részletesebben a témát feldolgozni, hanem a közönséget is elemeznünk kell előzetesen. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mire érdemes figyelni a közönség elemzése során!
Ismerd meg közönségedet!
Tegyél úgy, mint egy piackutató. Gondolj a közönségedre, próbáld meg megérteni őket. Kik ők valójában? Ha szeretnél hatni rájuk, kulcsfontosságú, hogy kellően megismerd őket. Nyilván nincs arra lehetőség, hogy a közönség minden tagjának elvárásait kielégítsük, azonban gondoljuk végig, hogy a közönség milyen általános jellemzőkkel írható le és ennek megfelelően készüljünk.
Mely szempontokra érdemes figyelned?
Korcsoport: Gondold végig, hogy mi lesz a közönséged átlagéletkora, illetve milyen széles lesz a korosztály? Az előadásodon csak 20-as éveikben járó fiatalok fogják hallgatni vagy sokan lesznek az idősebb generáció tagjai közül is? A fiatalabbakból álló közönségnek mások az ismeretei, más a toleranciája, a neveltetése, de akár a szóhasználat is eltérhet. Gondold végig, hogyan kívánod megszólítani őket, illetve azt is, hogy valóban minden résztvevő számára érthető lesz az előadásod? Nem biztos, hogy az egyes hasonlatokat minden korosztály ismeri, illetve ha csak egy szűk életkorral rendelkező közönségnek adsz elő, akkor igazítsd hozzájuk a példáidat.
Nem: Volt már olyan érzésed, mintha a férfiak és nők eltérően értelmeznének gondolatokat vagy beszélgetéseket? Nincs ez másként az előadásokkal sem. Gondold végig, hogy a közönségedben többnyire nők vagy férfiak lesznek, és ennek megfelelően hozz példákat, gondolatokat.
Jövedelem: A jövedelem és ezáltal a pénz rendkívül fontos szerepet tölt be az életünkben. Szinte minden előadás kapcsolódhat valahogy a pénzhez, így fontos úgy megfogalmaznod a pénzre vonatkozó megjegyzéseidet, hogy azzal érzelmileg is tudj hatni a hallgatóságra. Tudod, hogy mennyit keres a közönséged? Esetleg vannak szegényebbek és tehetősebbek közöttük? Tájékozódj előzetesen, hogy hogyan jutnak keresetükhöz és mi befolyásolja ennek nagyságát.
Iskolai végzettség:Ennek ismerete fontos lehet a példák és a szókészlet megválasztásánál. Álltalános, középiskolai, szakmai, egyetemi vagy magasabb végzettséggel rendelkeznek? Humán vagy reál értelmiségiek? Ezek mind hatással lehetnek arra, hogy mennyire kell ez előadásod során részletes szakmai összefüggésekben elmerülni. Nincs is annál nehezebb helyzet, mint amikor az előadás megértéséhez szükséges alapismeretekkel nem rendelkezik a célcsoport, így hozzájuk igazítva kell ennek mélységét megválasztanod.
Foglalkozás:Alapvető információ, hogy a hallgatóság többsége mivel keresi vagy fogja keresni a kenyerét. Ez nemcsak a példákra lehet hatással, de akár arra is, hogyan szólítsd meg őket. Például jogászok, ügyvédek, orvosok esetén általában magázódni szoktunk, illetve távolságtartóbb a közönség, míg egy üzleti vagy sporttémájú előadás során várhatóan közvetlenebb lesz a közönséged – és ők is ezt várják el tőled.
Családi állapot:Felnőtt közönség esetén érdemes tudni a családi állapotukat. Házasok, egyedülállók, elváltak vagy özvegyek? Mi az arány e csoportok között? Van-e a többségnek gyermeke? A példák, vagy esetleges viccek a kisgyermekes szülőket célozzák meg vagy olyan fiataloknak adsz elő, akik mindennapjai a párkapcsolat és bulizás köré szerveződnek?
Tájékozottság: Bizonyára voltál már olyan előadáson, amelynek nagy része csak ismétlés volt nemcsak számodra, de a közönség többi tagjának is. Ilyenkor egy előadónak fel kell mérnie előzetesen, hogy mennyire részletes ismeretekkel rendelkezik a közönség az adott témáról. Kezdők, haladók vagy már profik? Ez dönti el, mennyire lehet elvont az előadásod, vagy mennyire kell egyszerűsítened, esetleg visszanyúlni az alapokig.
Gondolkodásmód:Ha megérted, milyen érzelmekkel és motivációkkal rendelkezik a közönséged, könnyebben teremtheted meg velük kapcsolatot. Hogyan? Kérdezd meg őket!
- Mik a céljaik és a törekvéseik?
- Milyen félelmek és remények élnek bennük az adott témával kapcsolatban?
- Milyen igényeket elégítenek ki az előadás során?
- Mi az értékrendjük? Miben hisznek?
- Mik a politikai nézeteik?
- Milyen a viszonyuk a valláshoz, milyen felekezethez tartoznak?
- Miért aggódnak, miféle gondjaik vannak?
Közös elképzelések:Azt is fontos ismerned, hogy van-e valamilyen közös cél vagy eszme, ami miatt a közönséged Téged hallgat. Ezt a középpontba helyezve elérheted az osztatlan figyelmet. Esetleg ez egy vállalkozóképzés, ahol a közönség résztvevői vállalkozni szeretnének? Vagy egy TEDx előadás, ahol a résztvevők szeretnének egy gondolatébresztő előadást meghallgatni? Vagy szeretnének hasonló gondolkodású embereket megismerni? Ezek mind hatással lehetnek arra, ahogy a közönségedet kezeled.
Helyi viszonyok: Ismerd meg, hogy mi történik abban a városban, ahol beszél előadást tartasz. Nyert vagy veszített-e a helyi sportcsapat az elmúlt napokban? Volt-e bármilyen kiemelkedő esemény, rendezvény? Fontos, hogy erről is tájékozódj előzetesen és törd meg a csendet az előadásod során. Különben a közönség kívülállónak, idegennek érzi majd az előadásodat. Az aktuális hírekkel, információkkal pedig mindig könnyebben fent lehet tartani a figyelmet.
+1 ráadás:Ha egy adott szakma vagy társulat előtt beszélsz, tájékozódj a helyi viszonyokról. Milyenek a piaci lehetőségek, fejlődik vagy hanyatlik-e az adott ágazat, mely politikai folyamatok hatnak rá? Történetek-e változások az adott intézmény, cég életében? Ezek türkében gondold végig, hogy miként tudod jobban illeszteni az előadásodat a közönséghez.
3 comments on “Kezdd a hallgatóság elemzésével!”
Pingback:
Hogyan készítsünk prezentációt? – célok, lépések, tanácsok - ViviconPingback:
Hol szerezhetsz be jogtiszta képeket és hogyan hivatkozz rájuk? - Vivicon Hol szerezhetsz be jogtiszta képeket, és hogyan hivatkozz rájuk?Pingback:
Kérdezd meg a közönségedet a Mesterséges Intelligencia segítségével! - Vivicon